Kezdésnek
Amikor saját vállalkozásom önálló weblapja megjelent, kért és kéretlen tanácsadók sokasága jelent meg netes vagy postai formában, hogyan lehetne ismerté, népszerűvé tenni a tervezett szolgáltatásaimat. A sok fizetős kampány mellett akadt egy cég, aki azt javasolta, ha van lehetőségem, bármely blogtárhelyen is helyezzek el ingyenreklámot magamról.
Az ötlet okos. Végül is blogom van, többis, a téma amiről írhatnékom támad, sem mindenesetben száraz, és nem mindenesetben olcsó reklám, sőt... Úgy gondolom , ismerve a hazai szakirodalom hiányosságait, akár hiánypótló ismeretterjesztő anyag is , amit bemutatni szeretnék.
Sorozatot tervezek, ami az érdeklődők számára megpróbál mindent közérthetően, esetleg hasznosan , hasznosíthatóan bemutatni, minimális tudományos-szakmai felkészültséget feltételezve és elvárva.
Nem önmagában reklám, ehhez minden esetben tartani fogom magam. Sőt ! Nem átallom majd adott esetben a konkurenciát is előcitálni és véleményezni, ha majd ideje lészen, hiszen akad belőlük több is kicsiny hazánkban.
Nem ipari fogyasztóknak szánom az anyagaimat, mert tudom azok megnyerése, megszerzése munkaadóként egy másik feladat, de mert tudom, hogy a mezei háztartások, hobby és barkácsfogyasztók is potenciális piacot tudnak olykor képviselni, vagy pusztán információhordozóként messze vihetik cégem értékeit, természetes, hogy megpróbálom összekötni a kellemest és a hasznost.
Bízom a téren megszerzett eddigi olvasótáboromban, és bízom azokban is, akik esetleg az újdonság varázsa okán látogatnak majd el hozzám. Mindenki számára nyitott próbálok maradni, függetlenül attól, hogy a párbeszéd hoz-e bármiféle hasznot indulófélben lévő vállalkozásom számára.
Ezért kérek minden téma iránt érdeklődőt: kérdezzen bátran, minősítsen őszintén. A nyitottság és kíváncsiság éppen úgy erényem kell , hogy maradjon, mint a szaktudásom, vagy az általam kompromisszum nélkül képviselni óhajtott minőség. Szeretném ha minél többen megismernék azt a mágiát, ami a XX század végén robbant be a köznapi világunkba, amit polimerkémiai fejlődésnek , plasztikforradalomnak is titulálnak, és ami bizonyos értelemben sokmindenben megváltoztatta háztartásainkat , tárgyainkat, mindennapi életünket.
Müanyagipari szakemberként és szakértőként / ?/ kérem fogadja minden érdeklődő írásaimat bizalommal és egészséges kíváncsisággal, méginkább fenntartással, mert a fejlődés mindenkori útja e kettő. A kíváncsiság az új dolgok iránt, és kétkedés a megváltoztathatatlannak hitt tényekben.
Ha csak érdeklődést sikerül majdan kiváltani heti gyakoriságú jelentkezésemmel, már megérte!
Addig is üdvözlet leendő olvasóimnak!
/ A sablonért külön köszönet Victor Coupénak! /
![]()
Tag!
Én csak a konyhába használom a szilikont - sütőforma képében. Amúgy számomra ismeretlen anyag.
Marica!
Na látod!
Éppen erről beszélek!
Szia! Ezen a sablonon szeretnéd a vízjeles elemt megjeleníteni?
Szervusz Viktor!
Igen! Ha tudsz segíteni, megköszönném! :)))
@Tagore: Gondolom a a háttérre szeretnéd a "vízjelet" integrálni.
Amennyiben maradsz az alap sablonnál, szükségem lenne a belépési adataidra, amivel a blogodba be tudok lépni, hogy szerkeszteni tudjam, kivéve, ha magad is telepíteni tudod. Abban az esetben megszerkesztem és e-mailben elküldöm.
Viktor!
Túl becsülöd a képességem...:)))
A belépési adatokat küldöm mailben.
@Tagore: Rendben. Most vendégeink vannak, de holnap elkészítem.
Tökéletes!
Természetesen ráér, de elküldtem!
@Tagore: Javaslom, hogy mellékeld a weboldalad elérhetőségét és valahová beszerkesztem a fejlécbe, hogy a logóra klikkelve ugorjon a weboldaladra.
A "vízjel" integrálásához kicsit halványbbra kell konvertálni a logót, hogy ténylegesen vízjel jellege legyen.
Egy helyen maradna eredeti, amivel a weboldaladra lehetne ugani.
jav: ugrani
A mélt megkaptam. Az utóbbi felvetésemre várok választ (weboldalad url címe).
Victor!
A weboldalam címe: www.sariszilikon.hu
Úgy gondoltam, hogy mivel nem kizárólagos reklámfunkciója lenne a blognak, így direkt "átjárás" nem feltétlenül szükséges. Ha a blogtartalomban akad olyan ami üzleti szempontból fontos, akkor a szövegen belüli belső linkben utalok rá.
A halványítással természetesen tökéletesen egyetértek!
Victor!
Kérlek egyenlőre a vendégeké legyen a főszerep, az én problémám tökéletesen másodlagos! :)))
:) na csak ki leszek már okosítva! itt az ideje! :)
Chilii!
Téged meg merlek kérdezni: hogy a jóistenbe találtad meg a bejegyzést?
Mert sehol sincs, tudniillik.
De ha érdekelni fog, természetesen sokat megtudsz majd...:))
:) mivel követlek, nekem megjelenik az Ismerősök fül alatt ;)
Chilii!
Kedves! Akkor Te is részese lehetsz egy titkos társaságnak. :)))
Üdv!
Tagore [18] : csak szeretnél titkos maradni :))))) 1-2 nap múlva már teljesen látható lesz, ha írsz :P
Szia Tagore :
Off.
Fogalmam nincs, hogy milyen lesz nálad a megjelenése. Remélem, hogy jó! Ugyanis a háttér látvány függ a monitor és a felbontás méretétől.
Amennyiben mégsem, kérlek címlapon "fényképezd" le a monitor képet és küld el, hogy lássam, mit kell alakítani rajta!
Üdv: Viktor
On.
Tagore!
Nálam ilyennek látható: http://href.hu/x/cfe6
Szervusz Viktor!
Sajnos nálam még ennyi sem látszik.:(((
A szövegmező szélén látszik bal oldalt két csonka logo-darab.
A bejegyzés alá, mint valami háttérképet nem lehet becsempészni egy nagyobb halvány logót? / Én nem értek hozzá, csak F.Gyöngyi Csillagnézős munkájából asszociálok a lehetőségre.../
Csücsök!
Kibújtam az illegalitásból! :)))
Te meg ha ilyesmiket olvasol, megállsz a fejlődésben.:DDD
Nocsak...
Üdv Vén Sápadtarcú!
Hónapok óta nem jártam a blogteren, és azóta szépen megváltoztál. Gratulálok.
Ja, ez off, úgyhogy töröld nyugodtan.
Szabolts!
Üdv Neked is!
Megváltoztam mert , ...szóval muszályból! Örülök , ha tetszik! :)